A hatalom jelképei és szilárd bázisai- Várak és udvarházak a 15. századi Magyar Királyságban az építészeti reprezentáció fényében

Kacsalábon forgó palota, a Kékszakállú herceg vára, Huszt romvárának bús duledékei... A vár sokrétű és jól ismert jelkép a ma embere számára: a fényűző életmód, az erő, az önállóság és elzárkózás vagy a letűnt korok dicsőségének megtestesítője. Öt-nyolc évszázaddal ezelőtt a Magyar Királyság nemesi várainak eredeti urait több szempont is sarkallta az építkezések megkezdésére. Nyilvánvaló katonai-védelmi szerepükön túl a középkori várak biztosították a ranghoz méltó lakókörnyezetet és gyakran a birtokok gazdasági irányításának központjaiként szolgáltak. Mindezeken túl azonban fontos jelképek voltak már a maguk korában is, és ez a szerepük korántsem volt elhanyagolható.
Jelen kötet lapjain ugyan megjelennek paloták, hercegek és természetesen változatos romok is, a szerző mégis elsősorban annak ered nyomába, hogy a késő középkori nemesi várak milyen üzenetet kívántak közvetíteni a kortársak számára. Hogyan fejthető fel több mint fél évezred távlatából az egykori mondanivaló? A tárgyalás kiindulópontja három főúri rezidencia: Várpalota, Újlak és Kisnána 14-15. századi története. E három helyszín régészeti, művészettörténeti és történeti adatokra alapozó, részletekbe menő építéstörténeti elemzését követi néhány további korabeli rezidencia rövidebb bemutatása, majd az építészeti reprezentáció kérdéseinek vizsgálata.'