A megöregedésről- Monet és Renoir

A valóban művésszé válni hivatott ifjak új utakat keresnek, s ez gyakran szembefordítja őket a közízléssel, valamint területük elismert és felkent nagyjaival, műítészeivel. Ha aztán kellő szorgalom és eltökéltség segítségével sikerül kiaknázniuk tehetségüket, maguk is eljuthatnak a csúcsra: nagyrabecsülés övezheti őket, elfogadottakká, keresettekké válhatnak. Megszabadulhatnak anyagi gondjaiktól, és - némi szerencsével - elkötelezett támogatókat is találhatnak családjukban, tágabb környezetükben. Minden adott hát ahhoz, hogy zavartalanul az alkotásnak élhessenek. Csakhogy az idő múltával nemegyszer saját esendő testük gördít eléjük akadályokat, követel mind több figyelmet magának, és nem ritka, hogy csak egyre nagyobb erőfeszítéssel lehet ideig-óráig felülkerekedni rajta.

Ezt élte meg az impresszionizmus két kiemelkedő festőművésze, Claude Monet és Pierre-Auguste Renoir is. Szerencsénkre nem adták meg magukat a sorsuknak.