Hajó Isszára

Minden egy macskával kezdődött. Kalliász, az ókori szirakúzai rabszolgafiú hamar barátságot köt az ura házába érkező furcsa egyiptomi jövevénnyel, Miuval. Ókori történetet olvashatunk alulnézetből, idealizálás nélkül, megidézve, milyen a demokrácia a polgárjogot nem kapottak szemével, a maga hódításaival és háborúival. Kalliász azt is megfigyelheti, hogyan építi fel a polgárokból szerveződő, törvények által kormányzott poliszt Isszán (a mai horvátországi Vis szigetén), a 'civilizált világ végén' a közösség. A szamár az ember rabszolgájává válik, a macska azonban szabad marad, és maga is kolóniát alapít... Az elbeszélői hangot időről időre átvevő mediterrán szél - a maga ókort és jelent összemosó látásmódjával, az emberektől eltanult nyelvével - a történetet humoros és elgondolkodtató észrevételekkel fűszerezi, időn, téren és kultúrákon kívülről szemlélve az emberiség és az állatok sorsát, természetét.

Aztán megszólalt: Fogd az ollót!

Odaadta a vasollót Kalliász remegő kezébe, aki most ott állt az ollóval Miu előtt.

Ez nagy olló, mondta Kalliász. - Ez nagy olló, nagy olló, nagy...

Ne ismételgesd, vágd!, kiáltott Pigrász.

Kalliász látta, hogy mindennek vége, vége mindannak, amiről Menda beszélt, vége ennek a háznak; Pigrász még beszélt valamit, Kalliász nem vette ki a szavakat, csak a hanghordozást; ahogy egyik kezéből a másikba rakta az ollót, úgy érezte, hogy a szél üvölt a fülében. És amikor az olló a bal kezében maradt, a jobbal teljes erőből, ököllel orrba vágta Pigrászt, hallatszott az ütés, aztán meglepődve nézte, ahogy Pigrász összeesik, mert nem tudta felidézni, mikor döntötte el, hogy megüti. Látta, hogy folyik az orrából a vér, míg Pigrász alulról bámult fel rá, mint a vakok, és igyekezett távolabbra mászni tőle. Aztán fölemelte a tenyerét a levegőbe, mintha újabb ütéstől próbálta volna magát védeni.

(Részlet a regényből)


Robert Perišic 1969-ben született Splitben, Horvátországban, az akkori Jugoszlávia területén. Elsősorban prózaíróként ismert, de versesköteteket, drámát és filmforgatókönyvet is jegyez, sőt rövidfilmekben is szerepelt színészként. Az 1990-es és 2000-es években nagy feltűnést keltett novelláival, melyek a délszláv háború utáni, vadkapitalista Horvátország társadalmának nyújtottak görbe tükröt a posztmodern irónia és a balkáni groteszk elegyeként. Első regénye, a 2007-ben megjelent Naš covjek na terenu (Emberünk a terepen) hazai és nemzetközi könyvsiker lett, Horvátországban megkapta a Jutarnji list díját, német fordítása Grazban irodalmi díjban részesült. 2015-ös Podrucje bez signala (Térerő nélküli terület) című regényét szintén több nyelvre lefordították, és horvát televíziós minisorozat is készült belőle.

A Hajó Isszára (2022) a harmadik regénye, ókori témaválasztásával új írói hangot hozott az életműbe. Több horvát irodalmi elismerésben részesült: megkapta a Kamov-díjat, a Matvejevic-díjat és Zágráb Város Díját.

Korábban megjelent kötete a Gondolat Kiadónál: Köpd le, aki rólunk kérdez (2004)