Kocsmadalok- Szonettek

A költő kocsmában is költő - a kocsma költőben is kocsma! Ezzel akár le is tudhatnánk Ádám Tamás szonettgyűjteményének a bemutatását. (Amúgyis, lehet egy fülszövegben szonetteket elemezni? Nonszensz...!) Azért annyit mindenképpen, hogy a költő kocsmában is létezés-árva, és a kocsma költőben is a megveszett - akár elveszett, elvesztegetett - szabadság metaforája. Különös, hogy ez a szabadversekben szabadon lobogó hajdani lélek most a kötött formák között, az egyik legkötöt-tebb szerkezetben találja meg a kifejezhetőség kereteit. Romlásban nem tart meg más, csak a forma, írt egy kortársunk az erre való rádöbbenéséről; talán költőnk szonett-elhatározását is hason-ló életfelismerések indukálták. A kitombolt élet(forma) után következzék a kötelmek közé szer-kesztett életesszencia. Az életakciókat kövessék a kontemplatívabb létformációk. És mert sokszor használódott itt a lét, mint kategória, életminőség és -lehetőség, nyilván sejtetjük, sejtetni akarjuk szándékkal, hogy a kocsma is a lét egyik megnyilvánulási formája, virtuálisan és valóságosan is. A sokat megjárt, részegen is többnyire józan emberek különös klubja ez, ahonnan kinézik az őszintét-leneket, és bent tartják a valahány esendőt. Megjegyzendő, Ádám Tamás viszonylagos szabadság-gal bánik a sorvégekkel, hiszen a szonett sem az a szonett már, amit Petrarca annak idején kibogo-zott az idegrendszeréből. Virágoskert helyén kocsma, virágok helyén pálinkás-, sörös- és borospo-harak, szerelmesek helyett életszomjasak, életfáradtak vagy életundorodtak. Az örök kocsma nyit-va, az élet megy befelé oda, vagy kifelé onnan, a lét viszont megtorpan a küszöbön és tanácstalan. Befelé vagy kifelé? Tömegben veszélyes, sűrű a magány - így a költő. És ez rá is igaz. (zt)