Meder

A következő két hétben mindennap bementem. Apámmal sose beszéltünk olyan keveset, mint abban a két hétben. Nem tudom hova tenni a mai napig azt az időszakot. Néha azt gondolom, hogy gyenge voltam, hagytam apámat meglógni egy egyszavas sajnálommal és egy olcsó, giccses sírással. Ebbe egészen bele tudom spannolni magam, csak mászkálok este a lakásban, alattam nyikorog a padló, dühöngök, a magam módján. Máskor meg nem tudok nem örülni ennek a két hétnek, már majdnem elmosolyodok bele, és érzem, ahogy átjár valami régi szépség. Hogy apám nem akarta végigmondani a mondókáját, és csak voltunk, léteztünk egymás mellett, mindenféle beszéd nélkül.'

A 2050-es évek elején járunk, a világ forró, a Duna és a Balaton kiszáradtak, a társadalom funkcionál, de soha nem látott uram-bátyám viszonyok között. A fiú, Gerzson, emlékei közt bolyongva próbálja apja örökségét feldolgozni. Miközben a régmúlt világ termékei és jóléte már rég eltűntek, apja mondatai mindenhova követik. A kisregény egy fiú gyászát, elfojtott haragját, különc apjához való viszonyát meséli el, és azt, hogy miként fog hozzánk állni a következő generáció, ha élhetetlen bolygót hagyunk hátra nekik.