Modernizáció a mederben- Gazdaság, társadalom és környezet a Rába dualizmuskori szabályozásánál

Vannak, akik elúszott lehetőségként tekintenek az Osztrák-Magyar Monarchia idején elvégzett nagy vízrendezésekre. A gátak, csatornák építői azonban másként gondolták. A határban rendszeresen pusztító, néha a lakóházakig érő árvizek, és az ártér felszántásából remélt haszon számos birtokost cselekvésre késztetett: társulatokat alapítottak vízügyeik kezelésére. Habár az ember már évezredek óta bolygatta a Rába alsó szakaszát, a kiegyezés után a malomgátak elbontása azzal a következménnyel járt, hogy 1883 elején víz alá került Győr városa. A következő három évtizedben a Rábaszabályozó Társulat gátak közé szorította a folyókat, levezette a belvizeket és kis híján lecsapolta a Fertőt. Miközben a döntő szerepet a birtokosok, köztük a nyomasztó fölényben lévő óriásbirtokok kezelői játszották, a kitűzött feladatok fokozatosan szétfeszítették a vármegyei kereteket, átadva a teret a professzionalizálódó állami vízügyigazgatásnak. A költségek, valamint a nyereség térben és a vidéki társadalom tagjai között egyenlőtlenül oszlott el, a kortársak szerint megágyazva a tömeges kivándorlásnak. A modern világ térhódítását jelzi, hogy eközben a városlakókban felébredt az érintetlen természet utáni vágy.